Márton nap

2014. november 8. szombat - beszámoló

2014. november 8-án került megrendezésre intézményünk hagyományos családi-közösségi alkalma, a Márton nap. A családi forgatag Fejéregyházi Tamás atya, Kabai Éva SZMK elnökszavaival és a 2.a énekével nyílt meg.Ezután sportversenyek: alsós váltó, felsős , gimnazista kosár- és foci bajnokság és ping-pong verseny vette kezdetét. Az osztályok különböző portékákat állítottak elő és mutattak be. A legkisebbek táncházba és bábelőadáson vettek részt. Színvonalas előadást láthattunk a Bartók táncegyüttes előadásában. A legnagyobb taps a Ki mit tud résztvevőinek szólt. A legizgalmasabb pedig a Tombola volt.

Gyűjtést tartottunk a kápolnában elkészült, Smon András grafikáival megvalósult Keresztút támogatására, ill. a fizika szertár fejlesztésére.

Köszönjük a kedves szülők és vendégek sok segítését és támogatását!

 

16.00 órától tartottuk iskolánk 20 éves jubileumi ünnepségét, melyre meghívtuk mindazokat, akik az elmúlt 20 évben az iskoláért dolgoztak, áldozatot vállaltak. Az ünnepség részeként egy, az iskola múltját bemutató kiállítást nyitottunk meg és  a Jubileumi évkönyvünk mutattuk be, melyet meg is lehet vásárolni.