Sárga csoport

Bemutatkozás

A Szent II. János Pál Óvoda sárga csoportjába új kiscsoportosok érkeztek szeptemberben.

24 kisgyerek jár a csoportunkba, 12 lány és 12 fiú.

A beszoktatás folyamán az eleinte félénken érkező gyerekek hamar a bizalmukba fogadtak minket és már bátrabban és örömmel járnak óvodába kiscsoportosaink. Kiderült, hogy nagyon szeretnek énekelni, mondókázni a gyerekek, ezért a játékidőben és az udvaron, de az öltözködés és mosdóhasználat közben is sokat énekelünk velük.

Célunk, hogy a gyerekek megtanulják csoportunk szokás- és szabályrendszerét, megszokják a napirendet, ami biztonságot és könnyebb eligazodást jelent számukra.

Változatos témákat feldolgozó irányított tevékenységekkel készülünk számukra, melyben helyet kap a verselés, mesélés, az ének, zene, énekes játék, gyermektánc, a rajzolás, festés, mintázás, kézimunka, a mozgás, a külső világ tevékeny megismerése és természetesen a hitre nevelés is.

Az ima szerves részét képezi mindennapjainknak, szoktunk az étkezések előtt és után imádkozni, illetve a csendes percek folyamán lelki témákról beszélgetni. Megpróbálunk elcsendesedni és a Jóistenre figyelni, hálát adni a sok jóért, ami velünk történik és kéréseket megfogalmazni.

A fejlesztések mellett szeretnénk figyelmességre, türelemre és egymás elfogadására nevelni a gyerekeket.

🙂

 

 

 

A honlap sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás